Megszólalt a címben olvasható Pilinszky-gondolat, amely hosszú évek óta velem van és folyamatosan újra alkottatja bennem a miértekre adott válaszokat, de Korngut Kemény Henrik 1934-ben írt mondata is érvényt kapott, miszerint „a bábjáték szeretete a széplélek és a jövendő szeretetét jelenti…”

2025!

25 éve a 21. században élünk!

Ez alatt a magyar bábművészetben karakteresen megerősödtek az önálló arculattal működő bábszínházak. A hazai bábszínházakat alapítók mellett felnőtt három bábos generáció, akik erős diskurzusban, progresszív burjánzást hozó művészek közösségévé alakultak és akik − új formanyelveket teremtve − a klasszikus vizuális határokat is szétfeszítették. Velük együtt létrejött egy hazai alkotói bábművész közösség, akik tudják és érzik, hogy a báb mint műfaj a világ igazságainak absztrakt ábrázolásához járul hozzá, a bábesztétika végtelen tárházát képes megteremteni és az összművészeti szemléletet tudja, akarja képviselni.

Fontos, hogy az utóbbi évtizedekben egy olyan művészi, alkotói közösség alakult ki, amelyben mindenki ismer mindenkit! Érzékletes példája volt a hazai bábosok összefogása, egymásra figyelése a 2023-ban megrendezett 10. Színházi Olimpia alatt és az azóta még nyilvánvalóbban tapasztalható, a bábművészet eszközeivel egymást megérteni akaró figyelem, az egymásért kialakult szolidaritás, a szakmaiság perspektívájának szélesre nyitása.

A bábszínház az anyagból teremtő alkotói folyamatok szabadsága, művészeti elemek organikus egysége, a fantázia és a hit, az elmélyült egyéni és a kollektív összetartozás együttes élményének formája, amelyben az emberi természet és a létezés mélységei tárulnak fel. A bábok lényege, hogy valakik megteremtik őket. Ebben a folyamatban az alkotók az élet rejtélyét kutatva a megelevenítés törvényeit képzik meg. Az új technológiák alkalmazása, a multimédiás lehetőségek sem gyengítik azonban az emberi komédiást megformáló bábfiguránk, Vitéz László érvényességét.

2025 Kemény Henrik centenáriumának éve is, aki az 1940-es években territóriumát sziklaszilárdan kijelölve, következetesen és öntörvényűen szolgálta a bábjátékkal közönségét évtizedeken keresztül minden nap. Vitéz László alakja a történelmi rendszereken és korszakokon átívelő, minden kataklizmát túlélő, folyamatos jelenvalóságot hirdető, élő elevenség megtestesítője. A nemzeti kontinuitás képviselője, aki képes felülkerekedni a halálon és legyőzni ellenségeit, még ha maga az ördög is az. A világ Kemény Henrik kezein megismerte Vitéz Lászlót, azt a figurát, aki fáradhatatlan aktivitással képviseli az embert, aki a folyamatos átrendeződéssel teli életben nem a talajtalanság érzetét, a lehangoltságot, a dekadenciát hordozza, hanem az életben maradás technikájának puritán, humorban gazdag, mindent legyőző mitikus oldalát.

Kemény Henrik munkásságát tekintve tudjuk, hogy a hagyomány és a kortárs fogalmai nem zárt és rögzített entitások, hanem viszonylagos, rugalmas keretek. A bábszínház szövetek közötti összekötő erő, emberi jog, amelyet az univerzalizmus kérdései kereteznek, egyebek mellett, hogy miképpen tud nemcsak a helyi közönséggel találkozni, hanem emberek, kultúrák, társadalmi osztályok és generációk közötti hídként szolgálni.

A bábművészet az emberi létezés univerzuma. A bábjátékosokban van egy olyan játékos találékonyság, egy szertelen és élénk ünnepélyesség, amely az embert önnön léte fölé, a szellem birodalmába emeli. A bábuval való játékosság bizonyítja újból és a legmagasabb értelemben a világban való helyzetünk logikántúli jellegét, azt, hogy túllépünk az élet azonnali szükségletein, legyőzzük az anyagi világ abszolút determinizmusát, s ezáltal az autonómia, a tisztesség és a méltóság szférájába léphessünk át.

A bábszínházban megteremtődhet az esélyek eszményi egyenlősége, megvalósulhat az érdek nélküli öröm birodalma.

Isten éltessen minden bábost, minden bábszínházat!
Isten éltesse minden bábszínház közönségét!