Személyek
Szabó Éva
Életrajz
Tanulmányok: Színház és Filmművészeti Főiskola 1965
Szabó Éva példamutató alázattal dolgozik, és még egy kis szerepben is képes maradandóan emlékezetes alakítást nyújtani. Műveltsége hatalmas, a színházművészet iránti elköteleződése páratlan. Összetéveszthetetlen orgánuma, önironikus humora, mély emberábrázolási képessége miatt méltán örvend népszerűségnek a közönség körében, kedves, meleg, empatikus személyisége révén minden kollégájával megtalálja a hangot.
Szabó Éva 1943-ban született Székesfehérváron. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Simon Zsuzsa osztályában. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ezt követték a debreceni Csokonai Színházban, a Békés Megyei Jókai Színházban és a kecskeméti Katona József Színházban töltött évadok. 1972-től negyvenkét éven át játszott a József Attila Színházban, 2014-től a Centrál Színház társulatának tagja, de az utóbbi években fellépett vendégként Orlai Produkciós Iroda és a Pinceszínház előadásaiban is.
1983-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben a Film- és tévékritikusok díját is megkapta. A József Attila Színház örökös tagja.
Szabó Éva sokoldalú és sok műfajú színésznő: az elmúlt ötvenöt évben közel százötven darabban játszott. Filmes életműve jelentős, jelentősebb munkái: Ezek a fiatalok, Angi Vera, Megáll az idő, Kettévált mennyezet, Jób lázadása, A Napló-filmek (Napló gyermekeimnek, Napló szerelmeimnek, Napló apámnak, anyámnak), Redl ezredes, Roncsfilm. Jó néhány tévéfilmben és tévéjátékban is közreműködött, hangjának köszönhetően pedig Magyarország egyik szinkronlegendája.

Képsorozatok
-
Budaörsi Latinovits Színház
Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!
Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők.
-
Maladype Színház
Magyarországra érkezik Balázs Zoltán koszovói rendezése!
Május 16-án a METTRIN-ben lesz látható a prizreni Bekim Fehmiu Városi Színház, a pristinai Qendra Multimedia, a budapesti Maladype Színház és a bánki METTRIN Művészeti Központ közös előadása: az InHuman/Embertelenek. -
Örkény Színház
I’m going magyarni – évadot hirdet az Örkény István Színház
Hat új premierrel, köztük négy, kifejezetten a színház felkérésére írt kortárs dráma ősbemutatójával, részvételi színházi produkciókkal és Mácsai Pál új egyszemélyes előadásával várja nézőit a 2026/2027-es évadban az Örkény Színház. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Barátom, a vámpír – kamaszbarátság bábokkal és temesvári történetekkel
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 5-én családi előadással várja közönségét. A Barátom, a vámpír című produkció a színház társulatának és a MárkusZínház független bábos műhelyének közös előadása. Száva Enikő -
Vígszínház
a 2026/27-es évad Vígszínházban
A Vígszínház 130. születésnapján tartott ünnepi előadáson Rudolf Péter bejelentette az új évad tervezett bemutatóit.
-
Budapest Bábszínház
Stúdió ’26, aZ új GENeráció bábfesztiválja a Budapest Bábszínházban
Fiatal alkotók produkcióinak ad otthont a Budapest Bábszínház május 24-31. között. A Stúdió ’26 bábfesztivált első alkalommal rendezi meg a teátrum, amely ezzel az új generációs bábszínházi alkotóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget. Meiszterics Eszter












