Személyek
Auksz Éva
Életrajz
Életpálya: Tíz évesen kezdett el foglalkozni a néptánccal, a dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben. Szögi Csaba, Énekes István és Janek József tanítványa. Az együttesben együtt dolgozott Markó Ivánnal is, aminek az lett az eredménye, hogy a Győri Balettel, Párizsban a francia forradalom évfordulóján adtak elő, Párizs gyermekei címmel, megismerkedhetett a klasszikus balettel. 14 évesen egy közgazdasági szakközépiskolába jelentkezett és ott is érettségizett.
18 évesen, 1989-től Pesten, a Közép-Európa Táncszínház tagja lett 1995-ig, ahol újra régi mestereivel dolgozhatott együtt. De nem csupán táncolt, szólót is énekelt az együttes zenekarával, és statisztálni kezdett színházi előadásokban is. Így, táncosként, találkozott Iglódi Istvánnal Székesfehérváron, a Régi nyár című produkcióban. Színészi pályafutását énekes-táncos szerepekben kezdte, de később megtalálták a prózai szerepek is. 1995-től már rendszeresen játszott a Nemzeti Színház előadásaiban, mint vendégművész, majd 1999-ben a társulat tagja lett. A névváltoztatás után is ott maradt 2000-től 2015-ig a Pesti Magyar Színháznál játszott, majd az Operettszínház vendégművésze lett.
Vendégművészként szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Esztergomi Várszínház, a kecskeméti Katona József Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsváradi Várszínház, a Budapesti Játékszín, a Győri Nemzeti Színház előadásaiban is.
Színházi szerepei mellett sorozatokban is játszott és filmekben is látható. Rendszeres közreműködője volt a Magyar Televízió zenés-táncos produkcióinak. Tagja a Pro Solidaritas 2007, és a Magyar Színház művésziért Alapítvány kuratóriumának.
Színházi szerepek: Zalán Tibor-Pásztor Attila: Mesenincs királyfi Etelka, Zalán Tibor: Hová, hová, hétrőfös? Judit, Füst Milán: Negyedik Henrik király Mathildis, Zerkovitz: Csókos asszony Marcsa; Katóka, Schwartz-Greene-Tebelak: Godspell, Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja Antónia, Csiky: A nagymama Mártha, Eisemann: Fekete Péter Colette, Lerner-Loewe: My fair Lady Eliza Doolittle, Madách: Az ember tragédiája több szerep, Shakespeare: Tévedések vígjátéka kurtizán, Kálmán: A montmartre-i ibolya Violetta Cavallini, Huszka: Bob herceg Anni (székesfehérvári Vörösmarty Színház).
Filmszerepek: Kisváros (sorozat); öt zsaru (sorozat); epizódszerepek
Elismerései: 1998 EMeRTon-díj (Az év musical énekesnője) 2005 Főnix díj, 2008 Agárdy-emléklánc, 2013 Iglódi István-emlékgyűrű

Képsorozatok
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját
A Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját június 26. és július 4. között rendezték meg, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe.
-
Interjúk
„Egyedül lenni a színpadon olyan biztonságérzetet ad, hogy lám, mindenki más nélkül is megvagyok magammal…”
A magánéletben hallatlan kemény és fegyelmezett, a színpadon ezer színe van. Csernus Mariann 94 esztendősen ismét színpadra áll a maga szerkesztette Vizsolyi Bibliával. Lovas Ildikó -
Jurányi Inkubátorház
Évadot zárt a Jurányi és őszi bemutatóra készülnek az Átriumban
A Milf után a Kovács ikrek egy újabb színdarabot írtak őszre, az idei évadban Jurányiban a 9 hónap alatt 18 premier - 6 kiállításmegnyitó - 355 előadás - 30.000 néző volt – és díjeső. -
Maszk Egyesület
Maszk Egyesület és a THEALTER majd’ 40 év
Mi történhet negyven év alatt? Politikai rendszerváltások, diktátorok felemelkedése és bukása. Egy apró ország történelmi viharai Európa szívében. Harmincöt fesztivál. Több száz társulat, előadás, önkéntes, szervező, alkotó, színművész, előadó. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Festen – egy előadás a hallgatás rítusáról
Bemutatóval zárja a 2024/2025-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében. Száva Enikő
-
Jókai Szinház
Nemzetközi színházi alkotótábornak ad otthont a Békéscsabai Jókai Színház
Ázsiából és Európa több országából érkeznek színész- és dramaturghallgatók, valamint oktatók Békéscsabára: a közel száz főt megmozgató nemzetközi színházi alkotótábornak idén nyáron a Békéscsabai Jókai Színház ad otthont.











