A gyergyói Tóték térben és időben elhelyezhetetlen. Valahol magyar nyelvterületen játszódik, nagyjából ennyi biztos. Világa egy posztapokaliptikus világ, ezt az érintetlen szigetet a pusztulás és agresszió káoszában még egy ideig fenntarthatják az illúziók, de a burkon túli valóság beszivárgása az őrnagy érkezésével elkerülhetetlen.

Az előadás a mások által (jószándékúan vagy akaratlanul) krízishelyzetbe kényszerített embert vizsgálja, az áldozat-hóhér fogalompár révén pedig főként az áldozatképzés folyamatát. A boldogság és egy ideál elérésének illúziója, legyen bármilyen apró vagy hatalmas is ez a bizonyos ideál. Az áldozathozatal szükségességének a parabolája abban a pillanatban, mikor az ismert emberi élet díszleteit elkezdi fenyegetni a háború által meghatározott, domináns agresszió.

„Ha igaz, hogy életünk a remény és reménytelenség ingajátéka, akkor maga a létezés nem abszurd, csak azzá válhatik, bizonyos helyzetekben, korszakokban, időpontokban. Amikor már reménytelenül cselekszünk, akkor az a cselekvés abszurd. Én azt vallom - és ezt példázzák a Tóték -, hogy az ember egyetlen kiútja a tett. (…) Ilyen értelemben, a reménytelenség állapotában, Tót Lajos valóban »abszurd hőssé« lesz.” (Örkény István)