Személyek
Kóbor Tamás
Életrajz
Tanulmányok:
1998-1999 Szent István Konzervatórium
1999-2002 Weiner Leó Konzervatórium
2000-2002 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operastúdiója
Énektanulmányaimat tíz éve kezdte. A Szegedi Nemzeti Színház tagja.
1999-ben a Honvéd Együttes Férfikarában kezdte, mint kórustag, később szólista. Három évet töltötte itt.
Ezzel egy időben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operastúdiójába, Kovalik Balázs osztályába ahol, mint külsős hallgató két évet tanult.
A kórus után nyert egy ösztöndíjat a Magyar Állami Operaház operastúdiójába, ahol szintén két évet töltött. Itt részt vehett Hamari Júlia és Londonban Jeanne Henny kurzusain. Ezt követően egy évig a MÁO alkalmazásában állt.
Ezzel egyidejűleg a Szegedi Nemzeti Színház is szerződtette, mint magánénekes.

-
A Színikritikus díjak várományosai – 2025
A Színházi Kritikusok Céhe idén 46. alkalommal szeptember 15-én az Eötvös 10-ben.adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2024/2025-ös évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el.
-
Centrál Színház
Kettős szereposztással jön szeptember 13-ától A testőr a Centrál Színházba
Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játszák majd a Színésznő szerepét. Tamás Dorka -
Örkény Színház
Örkény István Színház – 2025/2026-os évad
„Éljen a kérdőjel, vesszen a pont!” – ezzel az örkényi mottóval indul az Örkény új évada. A 2025/2026-os évadban hat premiert tervez az Örkény István Színház, amelyek közül öt új, kortárs magyar mű. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
A játék öröme a színpadon folytatódik. Hajrá, Csiky!
A közös játék, az évad előtti feltöltődés és a baráti találkozások ünnepe volt a lezárult három napos színJÁTÉKOK 2025 amatőr torna, amelyet immár nyolcadik alkalommal szervezett meg Temesváron a ProTeszt Egyesület és a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. -
Sylphes - Aerial Ballet
A Sétáló Utcaszínházak nemzetközi kínálatában szerepel többek között az Always Drinking Marching Band egy európai utcai zenekar és performansz csoport, a spanyol Troula Theater Hexagonum és a Explorer/Flower Power előadása is.
-
Centrál Színház
A Centrál Színház két Molnár darabot visz nyárra a Szigliget Várudvarba
A budapesti Centrál Színház Molnár Ferenc a Játék a kastélyban és A testőr című darabját mutatja be augusztus 5 és 20. között a Szigliget Várudvarban. Tamás Dorka