Személyek
Fesztbaum Béla
Életrajz
Életpályája: Egerben született, középiskolai tanulmányait 1989-től 1993-ig a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán végezte. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1997-ben diplomázott Marton László osztályában, majd rögtön a Vígszínházhoz szerződött, amelynek máig is tagja. Az 1999 óta működő Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekar zenekarvezetője, billentyűs hangszereken és gitáron játszik. 2009-ben a Pannon Egyetemen színháztudomány szakos bölcsész MA diplomát szerzett.
Színházi munkássága mellett televíziós műsorok, magyar és külföldi filmek szereplője, szinkronszínészként is dolgozik.
2017-ben alapító tagja A GRUND – vígszínházi fiúzenekarnak.
Díjak: 2006-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2008-ban A léggömb elrepül című egyszemélyes Kosztolányi-estjéért Ajtay Andor-emlékdíjat kapott. 2009-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház, 2011-ben Jászai Mari-díjat, 2012-ben Roboz Imre-díjat, 2013-ban pedig Ruttkai Éva-emlékdíjat vehetett át.

-
Madách Színház
Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt
A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
-
Budaörsi Latinovits Színház
Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!
Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Übü király bemutatója Sepsiszentgyön
Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült. -
Kisvárdai színházi találkozó
A fiatalok fesztiválja Kisvárdán
Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott
A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
-
Artus Stúdió
Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió
A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.











