Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Személyek

Egyházi Géza

színész

Életrajz

1970. április 8-án született Pomázon. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte egy vendéglátóipari szakközépiskolában. 12 évig dolgozott felszolgálóként egy éneklő-pincéres étteremben, ahol később üzletvezetői teendőket is ellátott, melyet más vendéglátóegységekben is gyakorolt. Egyik álma az volt, hogy szállodavezető legyen, másik a színész-énekesi pálya. Ezutóbbit el is érte 2006-ban, amikor szinte teljesen felszámolta a vendéglátós életét. Egy zongorista ugyanis felfedezte a hangját, azóta tanult énekelni, járt zeneiskolába is. A pozitív visszajelzések hatására meghallgatásokra kezdett járni, és sorra érkeztek kisebb-nagyobb felkérések, szerepek. Első komolyabb feladata Rómeó és Júlia Paris-a volt. Ismert és elismert aztán 2007 júniusában lett, a Vámpírok Bálja Von Krolock szerepében, amit azóta is nagy sikerrel játszik. 2010-ben musical-operett kategóriában átvehette a Gundel Művészeti Díjat.

Szerepei:

CARL-MAGNUS MALCOLM GRÓF – Stephen Sondheim-Hugh Wheeler: Egy nyári éj mosolya, 2011. Centrál Színház
ANATOLIJ – Benny A.-Björn U.-Tim Rice: Sakk, 2010. PS Produkció
TÖRÖK BÁLINT – Várkonyi-Béres: Egri csillagok (musical), 2009. Győri Nemzeti Színház
FŐPAP – Bernstein: Mise, 2008. Művészetek Palotája
SZENT ISTVÁN – Czomba-Román: Egy ország születése, 2007. Hősök-tere, Kossuth-tér, Budapest
KROLOCK – Steinman - Kunze: Vámpírok bálja, 2007. Pesti Magyar Színház
OLD CSENDBELENN – A-L. Webber: Macskák, 2007. Madách Színház
PARIS – Rómeo és Júlia, 2006. Operettszínház
GÁBOR DIÁK – Juszka J.: Gül Baba (operett), 2006. Kalocsai Színház
NAGY ANDRÁS – Zágon – Nóti – Eisemann: Hyppolit a lakály, 2006. Kalocsai Színház
SZÁLLODAIGAZGATÓ – R. Cooney: A miniszter félrelép, 2006. Kalocsai Színház
EDWIN – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (operett), 2006. Kalocsai Színház
RADJAMI - Kálmán Imre: Bajadér (operett), 2006.
HENRY – Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (operett), 2006.
STEFAN – Dostal: Magyar menyegző (operett), 2006.
MARTIN BACK – Varga Bálint: Houdini (musical), 2005.
 

Egyházi Géza
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
  • a
  • á
  • b
  • c
  • cs
  • d
  • e
  • é
  • f
  • g
  • gy
  • h
  • i
  • í
  • j
  • k
  • l
  • m
  • n
  • ny
  • o
  • ó
  • ö
  • ő
  • p
  • q
  • r
  • s
  • sz
  • t
  • ty
  • u
  • ú
  • ü
  • ű
  • v
  • w
  • x
  • y
  • z
  • zs
A Theater Online címlapjáról ajánljuk
  • Madách Színház

    Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt

    A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
  • Budaörsi Latinovits Színház

    Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!

    Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Übü király bemutatója Sepsiszentgyön

    Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült.
  • Kisvárdai színházi találkozó

    A fiatalok fesztiválja Kisvárdán

    Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja.
  • Sepsiszentgyörgyi színház

    Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott

    A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
  • Artus Stúdió

    Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió

    A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2026. - THEATER Online - theater.hu