Személyek
Bozsik Yvette
színész
koncepció
rendező
szerző
koreográfus
koreográfia
osztályfőnök
Életrajz
Bozsik Yvette pályája klasszikus képzettsége és szellemi alkata közti ellentét szorításából indult. Mindig is kényszernek érezte a balett tradicionális és zárt rendszerű világát, hagyományos sztereotípiáit. A kitörést az jelentette, hogy 17 éves balettnövendékként elkezdett független avantgarde produkciókat készíteni.
Bár évekig egy klasszikus balett-csoport vezető táncosa volt, az alternatív művészet mellett kötelezte el magát, amikor képzőművész kollégájával Árvai Györggyel megalakította első társulatát, a Természetes Vészek Kollektívát. Bozsik Yvette kivált a csoportból, hogy előbb Szegeden koreografáljon, majd létrehozta önálló csoportját Bozsik Yvette Társulat néven. Produkciói egyre professzionálisabbakká váltak, egyre nyitottabbakká a néző felé.
Erre bizonyíték, hogy 1994-ben megkapta a legrangosabb magyar táncvilágbeli elismerésnek számító Harangozó-díjat és sok egyéb rangos kitüntetést. 2001-ben a Magyar Köztársaság
Érdemes Művésze lett. Sikereinek hatására számos nemzetközi hírű előadóval dolgozhatott együtt.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Madách Színház
Összel mutatja be a Madách Színház az EVITA című musicalt
A Madách Színház szeptember 18,19 és 20-án három karakteres szereposztásban mutatja be Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében.
-
Budaörsi Latinovits Színház
Ötnapos nemzetközi színházi fesztivál érkezik a Budaörsi Latinovits Színházba júniusban!
Az idei évad végén, június 8. és 12. között a Budaörsi Latinovits Színházban kerül sor az első magyarországi Sharm El-Sheikh Nemzetközi Színházi Fesztiválra (SITFY), amely keretében négy magyar és hét külföldi előadást láthatnak a nézők. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Übü király bemutatója Sepsiszentgyön
Az idei évad utolsó bemutatóját tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, az Alfred Jarry Übü-drámái alapján készülő Übü király, Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala című előadás Hegymegi Máté rendezésében készült. -
Kisvárdai színházi találkozó
A fiatalok fesztiválja Kisvárdán
Ismét a fiatal alkotók, nézők és társulatok találkozóhelye lesz június 26. és július 4. között Kisvárda, a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Pálffy Tibor Uniter-díjat kapott
A Román Színházi Szövetség többszöri jelölése után – Yvonne, burgundi hercegnő (2009), Hamlet (2014), A vihar (2025) – idén elnyerte az UNITER-díjat Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal együttműködésben készült Rinocéroszok című előadásunk Jean alakításáért.
-
Artus Stúdió
Nemzetközi közösségi performanszra készül a Baltazár Színház és az Artus Stúdió
A Kérész Művek 92. – Bábel című előadás egy nemzetközi műhelymunka eredménye, amely ép és fogyatékossággal élő művészek közös alkotói folyamatából született meg.