A rendező Keresztes Attila, pályafutását 1996-ban kezdte a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, ahol több mint egy évtizeden át a társulat tagja volt, 2002 és 2009 között pedig művészeti vezetőként tevékenykedett. Irányítása alatt számos emlékezetes előadás született, többek között a Kövekkel a zsebében, Téli rege, A vadkacsa, A kék csodatorta, Túl a Maszat-hegyen.
Sławomir Mrożek abszurd drámájának ősbemutatójára hatvan évvel ezelőtt, Belgrádban került sor. Ezt követően a Tangót bemutatták Lengyelországban, valamint számos más európai országban is. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban legutóbb negyven évvel ezelőtt, 1985-ben került színpadra Tompa Gábor rendezésében.

A rendező a darabválasztás kapcsán hangsúlyozta: számára mindig kulcsfontosságú, hogy megértse az adott író eredeti szándékait. „Nem irodalomtörténeti relikviákkal dolgozunk, hanem élő, személyes vallomásokkal – ezek a drámák egy-egy ember forradalma saját korával szemben” – fogalmazott. Mint elmondta, korábban már több alkalommal is elmélyült Mrożek világában, például a Mulatság és a Ház a határon című előadások révén, Kolozsváron pedig a Tangó került sorra.

Keresztes Attila szerint Mrożek különleges játéka a műfajokkal és a társadalmi szerkezetekkel ma talán még aktuálisabb, mint valaha: „Amit a szerző a maga korában abszurditásnak tartott – és amiből a darab humora és iróniája fakadt –, az mára valósággá vált. A világunk abszurdabb lett, mint az a mű, amelyet egykor abszurd drámaként ismertünk. Most tapinthatóan közel van.”

A Tangó nem csupán egy családi történet vagy a generációk közötti feszültség drámája – fogalmazott a rendező –, hanem egy egész társadalmi berendezkedés, annak etikai és morális válságának lenyomata is. „A darab mélyebb kérdése az, hogy miként kezdhetnénk újra az emberiség történetét – hogyan juthatnánk el oda, hogy valódi, közös megegyezésen alapuló társadalmat teremtsünk” – tette hozzá.

Kupás Anna díszlettervező szerint a Tangó színpadi világa egy egyszerű, ám meghatározó képből indult ki: „A kiindulópont három vonal volt – egy háromszög, amit Attila rajzolt le” – mesélte. A rendező elképzelése szerint egy nagypolgári lakás képe jelent meg elsőként, összhangban a szerző által megadott instrukciókkal. „Elkezdtem rajzolni, de éreztem, hogy valami még nem stimmel. Aztán amikor személyesen is találkoztunk Attilával, és megrajzolta azt a három vonalat, akkor állt össze minden. Akkor éreztem, hogy igen, ez lesz az. Mert ettől kapta meg azt a dimenziót, amitől ez színház lett. És ebben a három vonalban hatalmas szabadságot kaptam.”

Bianca Imelda Jeremias jelmeztervező több mint két évtizedes szakmai kapcsolatot ápol a rendezővel: „Huszonkét éve dolgozom együtt Attilával, és az elmúlt években mindig nagyon konkrét, letisztult és rendszerezett elképzelései voltak a jelmezekről. Közös munkáink során a vizuális világ mindig egy jól olvasható, egységes rendszer mentén épült fel. Ez volt azonban az első alkalom, amikor nem egy világos rendszert kellett megalkotni, hanem épp ellenkezőleg: a rendszertelenséget, a rendezetlenséget kellett megjeleníteni – azt a megfoghatatlanságot, ami a darab egyik központi gondolata.” A jelmeztervező szerint ez a belső bomlás és zűrzavar generációs szinten is tetten érhető: „Úgy tűnik, mintha visszafelé haladnánk az időben. A fiatalabb generáció megjelenése egységesebb, letisztultabb, míg az idősebbek – a szülők és nagyszülők – öltözködése egyre széttartóbb, különösebb, kevésbé olvasható. Ebben a világban mindenki egyéniség, mégis része a közös káosznak.”

Az előadás dramaturgja Szabó Réka, díszlettervező Kupás Anna, jelmeztervező Bianca Imelda Jeremias, zeneszerző Boros Csaba, valamint Sinkó Ferenc koreográfus. A rendezőasszisztens Képíró Dorottya, az előadásvezető Zongor Réka. Az előadásban Kántor Melinda, Orbán Attila, Szűcs Ervin, Kató Emőke, Gedő Zsolt, Váta Lóránd és Tőtszegi Zsuzsa színészek játszanak.