Hírek

A fesztivál versenyprogramjában tizennyolc előadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék bemutatkozása, három versenyen kívüli előadás, köztük Meister Éva Víziboszorkány című monodrámája, valamint a Várszínházi Esték nyolc produkciója kapott helyet. Szinte mesterkurzussá izmosodott az előző napi előadásokról való beszélgetés alkalmát kínáló Szakmai Klub. A színpadra alkotás különféle mesterségeiben jártas meghívottak osztották meg véleményüket az alkotókkal, az érdeklődő felnőtt közönséggel, s legelsősorban azokkal a magyar egyetemi hallgatókkal, akik színésznek, rendezőnek, dramaturgnak vagy szakíróknak készülődnek határon innen és túl. A programot workshopok tették változatossá, és az immár nélkülözhetetlen Kisvárdai Lapok hajnalban született kritikái kísérték – jelezve, hogy Kisvárda nem csak seregszemle, hanem reflektív szakmai műhely is.
A zene sem csupán kísérőelem volt – sok esetben maga is szereplővé vált: tíz előadásban kortárs magyar zeneszerzők művei nem pusztán kísérték, hanem aktív részeseivé váltak a színpadi történetmesélésnek. Szerelem, fiatalság, kirekesztés, groteszk humor és filozófiai mélységek – mindezt élő vagy felvételről szóló zenei világok tettek még emlékezetesebbé.
Kisvárda ismét bizonyította: a Kárpát-medence magyar színházi élete eleven és sokszínű. Színpadra léptek vajdasági, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki társulatok – Sepsiszentgyörgytől Kassán át Beregszászig –, és új magyar drámák, kortárs zenei megközelítések, valamint klasszikus szövegek friss értelmezései is színpadra kerültek a kínálatban.
A programsorozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Maladype Színház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös előadásával, A bábjátékos című produkcióval zárult.
A díjazott produkciókat és kiemelkedő alkotói teljesítményeket a fesztivál szakmai zsűrije értékelte. A zsűri tagjai: Almási Zsolt, tanszékvezető egyetemi docens (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke, Balázs Zoltán (elnök), színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója, Kiss Anna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Lőkös Ildikó, a Játékszín vezető dramaturgja és Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Színház igazgatója.
37. Kisvárdai Fesztivál dijazottjai:
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjait három produkció is elnyerte: a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadása, Az öngyilkos, a virtuóz társulati munka elismeréseként.
A fesztivál díszvendége, Eperjes Károly külön méltatásban részesítette Szabó Reginát, aki versenyen kívül mutatta be a Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című mű alapján készült akadémiai vizsgaelőadását. Elismerése jeléül Eperjes Károly fellépési lehetőséget és szerepet ajánlott fel a fiatal színművészhallgatónak.
A Színházfüggők Debreceni Társasága különdíjat adományozott az Alföld Színpadnak a Federico García Lorca: Bernarda Alba háza című előadásért – különös tekintettel a nagyszerű világításra. Az előadást Sóvágó Csaba rendezte.
Címkép: Én vagyok a szél – Kolozsvári Állami Magyar Színház
Válogatás az archívumból
-
Szatmárnémetiben Interetnikai Színházi Fesztivál rendezvénysorozatában a Harag György Társulat bemutatta Szőcs Géza: Raszputyin című előadását Sardar Tagirovsky rendezésében.2024. november 21.
-
Sylphes - Aerial Ballet
A Sétáló Utcaszínházak nemzetközi kínálatában szerepel többek között az Always Drinking Marching Band egy európai utcai zenekar és performansz csoport, a spanyol Troula Theater Hexagonum és a Explorer/Flower Power előadása is.
-
Centrál Színház
A Centrál Színház két Molnár darabot visz nyárra a Szigliget Várudvarba
A budapesti Centrál Színház Molnár Ferenc a Játék a kastélyban és A testőr című darabját mutatja be augusztus 5 és 20. között a Szigliget Várudvarban. Tamás Dorka -
Sandorella Művészudvar Zamárdiban
A tavalyi év sikere után idén nyáron is visszatért Zamárdiba a Sandorella Művészudvar. A Balaton-parti kulturális központ augusztus 23-ig változatos programokkal várja a látogatókat egy mediterrán hangulatú kertben... -
Hipnotikus, balettszerű mozdulatok 30 méter magasban a Szigeten
Harminc méter magasan lebegő „szellemek” kísérik a Holdat, lenyűgöző légi táncot lejtve, a földön gigantikus zsiráfok bandukolnak fel s alá, máshol színes óriási papagájok játékos energiával töltik be a teret. -
Kolozsvári színház
A mi kis városunk bemutató a kolozsvári színházban
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának július 5-i bemutatójával zárta az amerikai Jesca Prudencio rendezésében a színház Stúdiótermében.
-
Szentendrei Teátrum
Piros esernyő – gyerekdarab bemutató a Szentendrei Teátrumban
2025 októberében különleges gyerekdarab debütál a Szentendrei Teátrumban. A Piros esernyő Csetényi Anikó mesejátéka, zenéjét Presser Gábor szerezte.