Színházak
Zsámbéki Színházi Bázis
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
Ottlik GézaIskola a határon
Zsámbéki Színházi Bázis és a Bárka Színház bemutatója
- BébéBoth BenedekEgri Bálint
- Medve GáborDér Zsolt
- Czakó PálSzabó Gábor
- Szeredy DánielFancsikai Péter
- Halász PetárKoloszár András
- Eynatten VinceMesés Gáspár
- OrbánBlahó Gergely
- Merényi SándorJuhász Lajos
- Homola GyörgyPolményi Attila
- Mufi IstvánBárdi Gergő
- BurgerDóra Béla
- Tóth TiborJancsik László
- Hanák tiszteletesGados Béla
- Medve anyjaVarga Anikó
- rendezőVidovszky György
- díszlettervezőBozóki Mara
- jelmeztervezőSzuly Ágota
- dramaturgGyarmati Kata
- zeneFaragó Béla
- mozgásGyevi-Bíró Eszter
- asszisztensSzigeti Orsolya
Az Iskola a határon színpadi adaptációjának elôzménye két előadás a Bárkán.
Az első négy évvel ezelőtt készült (A Pál utcai fiúk), a második pedig két éve
(A Legyek Ura). A három produkciót - több hasonlóságon túl - leginkább a korosztályra szabott szereposztás fűzi laza trilógiává: mindhárom darabban tehetséges tizenéves fiúk játsszák a főbb szerepeket.
Ez a vállalás különös színpadi hitelességre ad lehetőséget, de persze kockázatos is: vajon színészileg \"elbírják-e\" a srácok a rájuk szabott feladatot. A már elkészült két előadás sikere bátorított fel minket, hogy
az Iskola a határon színpadra állításán gondolkozzunk.
Ottlik Géza regénye sokrétű, bonyolult és szépséges kultuszmű, és szinte lehetetlen belőle klasszikus értelemben vett színművet írni. Az idősíkok váltakozása, az aprólékos szerkesztés, a lelki folyamatok ábrázolása olyan színpadi adaptációra ad lehetőséget, amely inkább szellemiségében, mint
a cselekmény teljességében igyekszik megragadni az író által kreált világot.
Nem akartuk egyszerű lineáris szerkezetté fűzni a regény kiragadható történéseit, inkább akartuk egy hosszú, elnyújtott pillanat érzetét megragadni. Felmutatni a különböző emberekben született emlékek sokrétűségét, az egymáshoz tartozás gyönyörű, széttéphetetlen láncolatát.
1923. szeptember 3-án hét újonc vonul be a kôszegi kadétiskolába, köztük Bébé, Medve, Czakó. A beilleszkedés keserű nehézsége, a katonai fegyelem és az idősebb diákok kegyetlen basáskodása radikális változást hoz az életükben. Az iskola emberpróbáló légkörére mindenki másképp reagál: gátlástalanul, lázadva, önzőn, önmagába fordulva vagy sunyin. Kérdés, sikerül-e megőrizni a főhősöknek önmagukat, megmaradni függetlennek és becsületesnek. Vagy a lázadás és megalkuvás mentén elvész lelki szabadságuk és a tekintélyelvű közösség megalázott katonái lesznek. Az idő múlása alig érzékelhető: az iskolában eltöltött idő \"egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére\" (Ottlik). Éppen ezért is lehetetlen megragadni, pontosan felidézni az eseményeket, az összefüggéseket, kimondani a kimondhatatlan dolgokat: hogyan jutottak el egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig.
Az első négy évvel ezelőtt készült (A Pál utcai fiúk), a második pedig két éve
(A Legyek Ura). A három produkciót - több hasonlóságon túl - leginkább a korosztályra szabott szereposztás fűzi laza trilógiává: mindhárom darabban tehetséges tizenéves fiúk játsszák a főbb szerepeket.
Ez a vállalás különös színpadi hitelességre ad lehetőséget, de persze kockázatos is: vajon színészileg \"elbírják-e\" a srácok a rájuk szabott feladatot. A már elkészült két előadás sikere bátorított fel minket, hogy
az Iskola a határon színpadra állításán gondolkozzunk.
Ottlik Géza regénye sokrétű, bonyolult és szépséges kultuszmű, és szinte lehetetlen belőle klasszikus értelemben vett színművet írni. Az idősíkok váltakozása, az aprólékos szerkesztés, a lelki folyamatok ábrázolása olyan színpadi adaptációra ad lehetőséget, amely inkább szellemiségében, mint
a cselekmény teljességében igyekszik megragadni az író által kreált világot.
Nem akartuk egyszerű lineáris szerkezetté fűzni a regény kiragadható történéseit, inkább akartuk egy hosszú, elnyújtott pillanat érzetét megragadni. Felmutatni a különböző emberekben született emlékek sokrétűségét, az egymáshoz tartozás gyönyörű, széttéphetetlen láncolatát.
1923. szeptember 3-án hét újonc vonul be a kôszegi kadétiskolába, köztük Bébé, Medve, Czakó. A beilleszkedés keserű nehézsége, a katonai fegyelem és az idősebb diákok kegyetlen basáskodása radikális változást hoz az életükben. Az iskola emberpróbáló légkörére mindenki másképp reagál: gátlástalanul, lázadva, önzőn, önmagába fordulva vagy sunyin. Kérdés, sikerül-e megőrizni a főhősöknek önmagukat, megmaradni függetlennek és becsületesnek. Vagy a lázadás és megalkuvás mentén elvész lelki szabadságuk és a tekintélyelvű közösség megalázott katonái lesznek. Az idő múlása alig érzékelhető: az iskolában eltöltött idő \"egyáltalán nem telt el, hanem van; minden pillanata áll egy helyben, kivetítve a mindenség ernyőjére\" (Ottlik). Éppen ezért is lehetetlen megragadni, pontosan felidézni az eseményeket, az összefüggéseket, kimondani a kimondhatatlan dolgokat: hogyan jutottak el egész létüket meghatározó életfelfogásuk kialakulásáig.
2006. 09. 08.
