Mennyit adunk fel meggyőződésünkből a túlélés érdekében? Ha szeretteinket féltve nem állunk ki az igazságtalanság ellen, nem épp őket sodorjuk-e egy élhetetlen világba? Lehet-e az igazságtalanságot zsebredugott kézzel szemlélni, és (hiába) várni, amíg elmúlik? Ismerős kérdések, ismerős létforma: Brecht 1941-ben bemutatott drámája máig tisztán világít rá arra, hogy mivé válhat az egyén, ha az embertelen körülményeket természeti erőként elfogadva a saját hasznát lesi.

„Hiszem, hogy a (mindenkori) rendszer működésének, és főleg a rendszerben élő egyén lélektanának szétszálazásán keresztül reflektáltabban tudunk magunkról, tetteink miértjeiről és a szükséges következő lépéseinkről gondolkodni.” (Kovács D. Dániel, rendező)