A német drámairodalom nagy klasszikusa Friedrich Schiller. Stuart Máriáról szóló tragédiája a maga romantikus ívelésével, szép nyelvezetével, nagyszerű színpadi alakjaival méltán az egyetemes drámairodalom legnagyobb kincsei közé tartozik.

Angliai Erzsébet korát láthatjuk a színpadon, két nagy rivális asszony alakja mellett a kor jellegzetes figurái is megelevenednek. Stuart Mária, aki rokonához, Erzsébethez menekült a protestáns lázadók elől, itt is szerencsétlenül alakult a sorsa, mert Erzsébet az angol trónra való törekvést látja benne. Börtönbe kerül hát és ott sínylődik éveken át. Bűnösnek mondják ki és halálra ítélik. A végrehajtáshoz az utolsó szót Erzsébetnek kell kimondania. Ám Mária tábora is gyarapszik, már összeesküvés is készül Erzsébet ellen.

És akkor a két asszony találkozik. Mária megígéri, hogy lemond a trón követeléséről és kéri a királynőt, hogy adja vissza a szabadságát. Erzsébet azonban hiúságában nem tud megbocsátani a szép és tisztalelkű Máriának, gúnyolódik vele, amit viszont Mária nem tűr el és vérig sérti Erzsébetet, felemlegetve kétes hírű trónra-jutását. Időközben a főurak közül többen is merényletet kísérelnek meg, hogy kiszabadítsák Máriát, de tervük meghiúsul. Erzsébet parancsot ad Mária kivégeztetésére. Mária halála, a vérpad előtt tiszta lélekkel megáldozik, hiszen ő tudatában van ártatlanságának. Tudja, hogy ártatlanul csap le rá a hóhér bárdja, mert a vádak hamis vádak voltak. Erzsébet is rájön tettének elhamarkodott voltára, az asszonyi hiúság és a vetélytárs ellen érzett féltékenység miatti ítélet-végrehajtás ellenszenves tényére. De Mária már halott és így mardosó lelkiismerettel kell tovább uralkodnia a kemény és szeszélyes uralkodónőnek.



„Schiller is Mária varázsának a hatása alá került. Láthatóan együtt érez a szépséges fogollyal, erkölcsileg neki nyújtja a pálmát. A sok hatásos jelenet, Leicester és Mortimer szerelme, a két királynő találkozása és az utolsó felvonásbeli áldozás: a lenyűgöző teatralitás mind csak arra való, hogy Mária alakját az izgalom glóriájával vegye körül… Mária, a rokonszenves elpusztul, Erzsébet, az ellenszenves felülkerekedik, s a dráma végső konklúziója kétséges. Félig beleegyezés, félig elutasítás. A döntés a nézőre marad. A néző döntésében pedig Schiller szándéka érvényesül: Máriát szeretjük, Erzsébetet megtanuljuk tisztelni. Mert akárhogy van is, mégis ő az erő, ő a formáló energia, a történelem.” (Vajda György Mihály)