Mindmáig ismeretlen szerző színpadunkon, amennyiben nagyváradi társulat ez ideig még nem játszotta egyetlen művét sem ennek a (magyar származású) német írónak; tragikusan rövid életének (1938-ban Párizsban hunyt el 37 évesen egy utcai balesetben) alkotói korszaka a két világháború közötti időszakra esett. Legkedveltebb műfaja a volksstück (a bécsi népszínmű) volt, amelyet a század követelményeinek megfelelően áthangszerelt s amely mindig a kesernyés kritika eszközéül szolgált számára. Dalbetétekkel átszőtt, epikusan lazán szerkesztett darabjainak illandó motívuma a tudat lemeztelenítése, a tisztesség, kedélyesség, és derű látszata mögé búvó erőszak, önzés, hazugság és butaság. Ez elsősorban kitűnő dialógusaiban érvényesült, melyek gyakran a banálisban, a klisészerűben, a sablonokban tárták fel az életforma görcsös feszültségeit. A választott darab - legjobb színműveinek egyike - az első világháború utáni "kedélyes" Bécs életének vidám-borongós hangulatát idézi fel egy érzelmes szerelmi történet során, amely végső kicsengésében a kispolgári lét és életszemlélet keserű, kötkedő iróniával telített kritikája.