Lázár Ervin mesejátéka, amelyhez Józsa Erika és Horváth Károly írt zenét, és a filmrendező-operatőr Demián József rendezett, a legifjabb nemzedékhez juttatta el mondandóját. Felnőttet és gyermeket egyformán ölbe kapott, akár egy mesebeli forgószél, és elvitte a négyszögletű kerek erdőbe, ahol csudás lények élnek, játszanak, félnek és örülnek. Dömdödöm, aki nem is beszél, Bruckner Szigfrid, a gyáva, örökké remegő oroszlán, Aromo, a bátor nyúl, Vacskamati, Ló Szerafin, Mikkamakka, megannyi furcsa és mégis kedves mesealak, akiket csak szeretni lehet.

„Az ember szeret játszani, és játékossággal közelít meg sok dolgot az életben. A gyerekek fantáziája pedig egyenesen óriási. A gyerek tanulja a világot, és amikor életében először lát meg valamit, azt egészen biztosan másképp észleli, mint ahogy akkor fogja látni, amikor már tudja, mi az, és a különleges dolgokat már nem veszi észre benne, mert már megszokta. És a nyelvvel is így bánik, ezért születnek csodálatos nyelvi bakugrások. Tulajdonképpen ez a titka az egésznek…” (Lázár Ervin)