Erdély fejedelmi székét ugyanekkor az ifjú Báthory Zsigmond foglalta el, mint választott nagyfejedelem. Jezsuiták nevelték, főtanácsadója volt a gyóntatója, Carigli, az olasz. Tőle tanulta meg, hogy a „cél szentesíti az eszközöket”. Nagy célt tűzött ki maga elé: Erdély haderejét egyesíteni Magyarország és Ausztria hatalmával a közös ellenség, a török jármának összetörésére. A késő idők higgadt szemlélője a célra nézve igazat fog neki adni; de az eszközeiért elítéli. Legelőször is rávette a moldvai és havasalföldi vajdát, Mihályt, hogy mondja fel a töröknek a hűséget, azután a temesi és szerémi rácságot biztatta fel, hogy lázadjanak fel a basák ellen; végre a magyar királynak ajánlá fel szövetségét a szultán ellen. Tervnek szép volt.

(…)

És aközben még a menyegzői pompára is gondolt. Helyettese, Bocskay István hozta eléje Grazból Mária Krisztiernát, Károly főherceg leányát, ifjú jegyesét, kit anyja is elkísért Gyulafehérvárig. A menyegzőt fejedelmi pompával ülték meg. Amint az utolsó áldomás elhangzott, a fejedelem felölté páncélját, lóra ült, s sietett a táborába. Előbb a babér, azután a mirtusz.

(…)

Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban (részlet)