Theater Online
Határon Túli Színházak
Instagram
  • Nyitólap
  • Programok
  • Színházak
  • Bemutatók
  • Személyek
  • Hírek
  • Írások
  • Kisvárdai Fesztivál
  • TESzT

Színházak

Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház

  • Előadások
  • Galériák
  • Hírek
  • Írások
  • Műsor
  • 2024/2025
  • 2023/2024
  • 2022/2023
  • 2021/2022
  • 2020/2021
  • 2019/2020
  • 2018/2019
  • 2017/2018
  • 2016/2017
  • 2015/2016
  • 2014/2015
  • 2013/2014
  • 2012/2013
  • 2011/2012
  • 2010/2011
  • 2009/2010
  • 2008/2009
  • 2007/2008
  • 2006/2007
  • 2005/2006
  • 2004/2005
  • 2003/2004
  • 2002/2003
  • 2001/2002
  • 2000/2001
  • 1999/2000
  • 1998/1999
  • 1997/1998
  • 1996/1997
  • 1995/1996
  • 1994/1995
  • 1993/1994
  • 1992/1993
  • 1991/1992
  • 1990/1991
  • 1989/1990
  • 1988/1989
  • 1987/1988
  • 1984/1985

Matei VişniecBohóc kerestetik

Három marosvásárhelyi színész jutalomjátéka
fordítóRéz Pál
  • NiccoloSzélyes Ferenc
  • FilippoGyörffy András
  • PeppinoKárp György
  • rendezőBéres László
  • díszlettervezőSzélyes Andrea
  • jelmeztervezőSzélyes Andrea
  • dramaturgElek Tibor
  • fordítóRéz Pál

A világhírű román-francia író, Matei Vișniec: Bohóc kerestetik című darabjában három öreg bohóc várakozik az utolsó esélyre, egy felvételi alkalmával, a makacsul zárva maradó ajtó előtt. Ők a jól ismert Fellini-film bohócainak a leszármazottai. Egyszerre: „mindenkik” és „senkik”.



A megalázó várakozás – a létezés felfüggesztésének metaforája, amelyet alapvető egzisztenciális magatartásként értelmezhetünk –, természetellenesen elhúzódva, magáig a halálig tart.



Élet és halál totális látványa, egy végső jelenetben, amely garantálja a halhatatlanságot – ez minden művész vágya.



Az 1960-as évek úgynevezett abszurd színházában gyökerező Bohóc  kerestetik egy olyan hibrid drámai műfajhoz tartozik, amelyben a tragikus, komikus, abszurd és groteszk kategóriák esztétikailag termékeny szintézisben keverednek.



„Darabjaim univerzuma a groteszk és a költészet határán helyezkedik el …” –  vallja Matei Vișniec.



A szánalmasan színpadias szereplők dialógusait időnként megszakítja  az ajtón túlról a múló idő vészjósló ketyegése. Amikor hirtelen gyermeki, pajkos naivitással ugratják egymást vagy épp féltékenyen, szarkasztikus pimaszsággal sírva ölelik át a társukat, megdöbbenve sanyarú sorsukon, az aréna lecsúszott művészei valósággal provokálják önmagukat a halállal való versenyre, siettetve az elkerülhetetlent. A darab figurái magukban hordoznak valamit a kegyetlenség, a gyengédség és a gyermekiesség paradox keverékéből. Szeszélyük azonban komoly, komikus, tudatos és kétségbeesett önámítás: „Ha mi megszűnünk, akkor a művészet is eltűnik. Tessék, mindennek vége. Ezért mondom, adjuk el magunkat drágán, aranyban” – fújja Nicollo nevetségesen. Szerepükbe menekülve, foglyai maradnak annak a kényszernek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy még képesek előadást tartani. Így nem tesznek mást, mint mímelik az életet, és az úgynevezett legfőbb művészi küldetésben találják meg a „mentséget”, a sorssal szemben, hogy még egy nappal tovább folytassák. A régmúlt idők illuzórikus dicsőségét idézve Nicollo, Filippo és Peppino felváltva, a másik kettő előtt játszanak el egy-egy bohózatot, a virtuozitás e lélegzetelállító mintái azonban a halál példázatai.


2024. 08. 01.

Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

  • Figura Kollokvium
Az oldal megjelenését támogatja:Nemzeti Kulturális Alap
© 2025. - THEATER Online - theater.hu