Hatvanas években született generációnk egyik alapvető könyve Szilágyi Domokos Kényszerleszállás című verseskötete volt. Szinte minden kérdésre ott kerestünk – és találtunk választ. Ez volt az a Könyv, amelyet, bárhová ment az ember, magával cipelt. A verseivel való találkozás sokunk számára a költő halála után adatott meg, és ez csak növelte a Szilágyi-mítoszt. El nem könyvelt éjszakákon rongyosra hallgattuk Illyés Kinga Lírai oratóriumát, kívülről mondtuk fel részleteit – ki-ki amit tudott belőle. Aztán „kitágult a világ”, jöttek az „egyperces” költők, kétdimenziós felfedezések, aki elnyomták Szilágyi Domokost (is).

Pár cserépdarabból kívánjuk emlékezetünkbe idézni a Költőt, és kideríteni (ha bármi kétség fér még hozzá): „ilyen / cég ér-e / bármit is – járjunk / végére.”