Shakespeare Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó… című előadását a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar színész szakának IV. éves osztálya az elemzőpróbák után szabadtérre álmodta meg. A hallgatók – Mohácsi János rendezővel együtt – kíváncsiak voltak arra, hogy a külső helyszínek miként hatnak majd a jelenetek belső életére; tudni akarták, hogy a három valószínű helyszín (az illyriai tengerpart, Orsino, illetve Olivia udvara) között hogyan valósítható meg a nézők – és figyelmük – vándoroltatása. Röviden: mit jelent tudatosan és kezdettől fogva külső térre fogalmazni egy előadást, nem pedig egy négy fal között született produkciót egyszerűen kivinni a szabadba, nem számolva a következményekkel.

A tavaly nyáron tartott első részpróbák és az utánuk megvalósult egyetlen happeningszerű, körülbelül négyórás összpróba, amelyet jelzésszerű kellékekkel és jelmezekben adtak elő a kaposvári színészhallgatók, komoly válaszokat adtak, miközben a munka során felmerültek újabb kérdések is.

A legfontosabb, látszólag apró probléma azonnal lényeges formai kérdéseket kezdett feszegetni. Szabad téren a színpadon hatalmasnak számító távolságok (10-12 méter) nevetségesen kicsivé válnak. A nagyobb távolság nemcsak a választott hangerőbe szól bele, hanem a jelenetek és párbeszédek ritmusába és tempójába is. Az előre nem kiszámítható természetes és mesterséges zajok – mint amilyen a szélfúvás, a kutyaugatás, a fűnyíró vagy a sugárhajtású gépek melódiái – mind-mind megkerülhetetlennek bizonyultak a színpadi fogalmazásban: a színészhallgatóknak minden, véletlenszerűen „közreműködő” külső elemet és váratlan eseményt bele kellett szőni az adott jelenetbe. Az ettől keletkező, kőszínháztól teljesen idegen, lassú, aritmikus párbeszédtechnika többek véleménye szerint a klasszikus színházi időkezelés megszűnését eredményezte – Kovács Márton zeneszerzőt idézzük: „teljesen mást jelentett az idő”.

Hasonló hatása volt az elektromos fények mellőzésének, a kora délutánból estébe forduló, este csak tűzzel és fáklyafénnyel történő világításnak, amely a nagy terekből és a végtelen természetből kicsi, intim tereket varázsolt, s legvégül még a Hold is a segítségünkre volt…

A Zsámbékon megvalósuló előadássorozatban a fentieken kívül kiemelt cél a természetbe szabadult Vízkereszt egységes jelmezvilágának megalkotása, melyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem másod- és harmadéves hallgatói terveznek és készítenek el (témafelelős: Szűcs Edit és Remete Kriszta). A másik cél az előadás egységes zenei világának létrehozása, melyen a kivételesen muzikális színészosztály tavalyi improvizációi alapján Kovács Márton fog dolgozni az osztály egyik tagja, Formán Bálint közreműködésével.