Genet színháza a szó valós értelmében haláltánc. Ha Ionesco színházában állandóan jelen van a halál – abban az értelemben, hogy az életérzését átjárja az elmúlás félelme – Genet színházában az ember világa csak az élet nosztalgikus emlékeként létezik, egy álom- és képzeleti világban. Sartre a maga monumentális Genet tanulmányának legelsõ oldalán megjegyzi: „Genet semmi más, mint halott; ha még élni látszik, ezt csak azon a lárvaszerû léten belül teszi, amelyet egyesek a sírban nyugvó halottaknak tulajdonítanak. Minden hõse életében legalább egyszer meghalt.”

Genet tükörjátéka – amelyben minden látszólagos realitás látszatként, illúzióként
leplezõdik le, amely illúzióról viszont kiderül, hogy ismét csak része egy álomnak vagy
illúziónak és így tovább a végtelenségig – írói fogás a lét alapvetõ abszurditásának,
semmisségének feltárására. A szilárd pont, ahonnan érzésünk szerint biztonságosan
figyelhetjük a világot, amely, ha tán csalóka látszatokból áll is, de mindig visszavezethetõ
egy végsõ valóságra – errõl a szilárd pontról magáról is kiderül, hogy tükörkép csupán, és így az egész építmény összeomlik.

Az Arad-Zsámbék koprodukcióban olyan színészek játszanak, mint Váta Lóránd, a
Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai-díjas színésze, Harsányi Attila az Aradi Kamaraszínház, a Miskolci Nemzeti Színház és a Hetek Csoportja mûvésze, valamint a
színész-koreográfus András Lóránt.

A darab rendezõje a már Franciaországban, Izraelben, Chilében, Brazíliában is
megfordult neves, többszörös díjnyertes román mûvész Radu Dinulescu.