Volt egyszer egy szabóné, annak pedig három fia meg egy gonosz kecskéje. Az asszony a fiúk gondjaira bízta a kecskét, azonban az állat hazugságai miatt az assszony elüldözte mindhárom fiút a háztól. Elindulnak szerencsét próbálni, mesterséget tanultak, majd előkerültek a varázsaltos eszközök: a terülj-terülj asztalka, az aranyat adó szamár és a minden hibát helyrehozó botocska is. S miután a furfangos kocsmárosné eszén is túljártak, boldogan éltek, míg…

Talán nem is kell bemutatni a történet szereplőit, az idősebb korosztálynak semmiképp. Mi még szerencsések vagyunk, hiszen valamilyen formában mindannyiunkhoz eljutott ez a kedves kis történet. A mai gyerekek esetében azonban ez cseppet sem egyértelmű. Nagyon kevés gyerekhez jutnak el ezek a tradíciók, pedig a személyiségfejlődésben kulcsfontosságú megismerkedni a gonosszal, a jóval, az igazság és igazságtalanság kérdésével, a becsület és hazugság közti különbségekkel. És nem utolsó sorban a hagyományainkkal akár a verbális és muzikális örökségünket akár a mozgáskulturánkat tekintjük. Lőrincz József koreográfiái okosan ötvözik a hagyományos néptáncelemeket a hétköznapi mozdulatokkal, Orbán Ferenc zenéi pedig népies hangszerelésben követik a történet ritmikusságát, ciklikusságát. Ehhez kapcsolódik a szereplők erős kontúrokkal körvonalazott karakterei és a történet csalhatatlan bája és elavulhatatlan igazságértéke.