A szabin nők elrablása nem pusztán egy könnyed zenés bohózat, hanem önironikus vallomás is a színházról, a művészéletről, színészekről és nézőkről: mindannyiunkról. A klasszikus magyar színházi humor jó értelemben vett görbe tükrét tartja elénk, amelybe belenézve valamennyien ráismerhetünk saját és környezetünk gyengeségeire, esetlenségeire, félreértéseink és vélt vagy valós problémáink kisszerűségére.

A klasszikus magyar bohózatok és kabarék világa attól olyan közkedvelt és máig népszerű, hogy a maga felnagyított és karikírozó látásmódjával éppen a mindennapok kisembereire és élethelyzeteire fókuszál. Ezt a hagyományt folytatja, rekeszizmokat nem kímélő humorral és iróniával A szabin nők elrablása is. Rettegi Fridolin személyében a botcsinálta művészt, Bányai tanár úrban az otthon papucsférjként elnyomott vidéki értelmiségit, Raposa Bogdánban az újgazdag vállalkozót, Bányainé személyében a hárpia feleséget és anyóst, a cserfes, egyszerű, de jólelkű bejárónő, Róza figurája révén pedig a már családtaggá vált házvezetőnő, a trampli típusát idézi fel és teszi nevetség tárgyává a darab. Ez a senkit sem kímélő szatirikus hangnem pedig talán éppen saját közegét, a színészek világát kíméli a legkevésbé...