Boris Vian, az egyik legszebb 20. századi szerelmes regény, a „Tajtékos napok” szerzôje modern reneszánsz személyiség volt, matematikusként kezdte pályáját, több találmányát is jegyezték, de a Montmartre bohém lebujaiban fôként jazztrombitásként
ismerték. Saját szerzeményeit több neves elôadó is mûsorára tûzte, volt olyan dala, amelyet be is tiltottak erôteljes háborúellenes üzenete miatt. Emellett festett, grafikákat készített, tagja volt a patafizikus kollégiumnak, gyönyörû regényeket írt saját nevén és pénzt keresett a Vernon Sullivan álnéven írt ponyvákkal. A „Köpök a sírotokra” c. regényébôl készült film elsô vetítésén, a tizedik percben felugrott: „Úgy amerikaiak ezek, mint a seggem!” – kiáltotta, és heves felindulásban, szívrohamban meghalt. Harminckilenc éves volt.

A háborút, mint értelmetlen, abszurd öldöklést gúnyoló „Mindenkit megnyúzunk” c. darabját 1950-ben mutatták be Párizsban. „Az agyamra mennek a partraszállásukkal!” – fakad ki egy normandiai lónyúzó mester (magyarán sintér) a rekeszizmokat nem kímélô játék elején. 1944. június 6-át írunk. Ez a bizonyos partraszállás, amely amúgy megfordította a nagy háború menetét. De a sintért nem ez izgatja – szeretné férjhez adni lányát a négy éve náluk lakó náci katonához. Hiszen szeretik egymást. Groteszk Rómeó és Júlia történet a világhatalmak aknavetôinek árnyékában. És csupa élni akaró, riadt kisember mindenütt. Ezért „hazafiatlan” a bohózat, amelyben mindenki megkapja a magáét: amerikaiak, németek, francia ellenállók – civilek és katonák, férfiak és nôk egyaránt.