„Az apukám nem szerette a cseheket, a magyarokat, az oroszokat, a zsidókat, a komunistákat, a cigányokat, a felvonulásokat, a pionírokat, a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a Honvédelmi Szövetséget, a Forradalmi Szakszervezetet, a Csemadokot, a Szlovák Nemzeti Felkelést, a Prágai Felkelést, a Nőszövetséget, a Győzedelmes Februárt, a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövetségét, a Nemzetközi Nőnapot, a Felszabadítást, és azt se szerette, ha az ún. Szlovák Államra azt mondták, hogy ún. Ez azt jelenti, hogy úgynevezett. Erre az apukám mindig azt mondta, hogy a komunisták az úgynevezettek. És még a Szabadeurópát is hallgatta, pedig az akkor olyan nagyon tilos volt, hogy csak na. Én megmondtam a TudSzocDr. Gunár Karolnak, hogy az apukám Szabadeurópát hallgat, hogy aztán ne legyen belőle baj, hogy nem mondtam meg. A TudSzocDr. Gunár Karol nagyon megdicsért, az apukámnak pedig megbocsájtotta a Szabadeurópát abban a tekintetben, hogy a TudSzocDr. Gunár Karol nagyon jó volt.”

Samko Tále, író

Daniela Kapitáňová regényének főhőse Samko Tále, egy 44 éves, enyhén szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi. Samko a hetvenes-nyolcvanas évek Komárnójában nő fel, itt járja naphosszat a várost a tolikocsijával, és papírt gyűjt. Gyerekkora óta nem tesz mást, mint próbál megfelelni a normalitás – vagyis a minden másságot, szokatlant kirekesztő többség – szabályainak; így lesz belőle lelkiismeretes besúgó, aki még azután is jelent, hogy a rendszer eltűnik a történelem süllyesztőjében. Samko groteszk pusztulás-történeteiből apránként rajzolódik ki a „kisember” portréja, akinek nálunk is ismerős mentalitása semmit sem változott a szocializmus megszűnésével.