Groteszk kabaré és fekete humor elemekkel a mindennapi életünkről, a kudarcokról, az élet abszurditásáról és a kitartó hitről, hogy egyszer majd jobb lesz. Csak ki kell bírni!

– Egy idő múlva, egy szép napon váratlanul megszólal az ország összes harangja.

Sokan észre sem veszik, de ez a csengés és csengés nagy változásokat fog beharangozni!

Valóban, ez egy pillanat, egy nagy és régóta esedékes pillanat, amikor véget ér a kudarcok ezeréves sorozata.”

Örkény István, a neves magyar író egyperces novelláinak színházi adaptációja az elmúlt hónapok eseményeire reagál. Válságos időkben, amikor nagyon könnyű elveszíteni a reményt és az örömöt, Örkény abszurd világán keresztül azt az üzenetet hozzuk, hogy minden nehéz helyzet humorral és könnyedséggel szemlélhető. Valójában az élet elfogadása olyannak, amilyen, még annak elkerülhetetlen végével együtt sem lehet olyan ijesztő, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

Örkény István a maga szarkazmusával kommentálja a mai földi hétköznapi és abszurd helyzeteket egyaránt. E groteszk történetek kalauza a posztumusz álmából felébredt, a kortárs világban barangoló Ibolyané. Útja a régmúlt világának meglepő és humoros szembesítése a mai abszurditással.

Ibolyané: Kedves, vigyél el színházba! Halálom óta nem jártam színházban!

Apostol: De Ibolya asszony, a színházak zárva vannak...

Ibolyané: Igen? És miért?

Apostol: Mert ma senkit nem érdekel a színház.

Ibolyané: Mit csinálnak tehát a színészek és a rendezők?

Apostol: Minden lehetséges. Például ez a pincérnő valaha színésznő volt. De hát vannak, akik még várják a színházak nyitását. És még mindig a színházban vannak, hogy készen álljanak, amikor megtörténik...

mire várunk? Megéri várni? Van ennek értelme? Amúgy mi értelme van?

A remény hal meg utoljára szimbolikus címet viselő produkció éleslátással és iróniával is rámutat arra, mennyire értelmetlen az értelmetlen kérdésekre való válaszkeresésre pazarolni az időt, és mennyire fontos, hogy a földön töltött időnk minél kellemesebb legyen.