Székely Csaba Bányavirág című drámája ahogy Keszég László, rendező fogalmazott a melodráma és a komédia között egyensúlyozik. A szerző maró öniróniával és nagy adag fekete humorral mutatja meg, mi rejtőzik az idilli székely kapuk mögött: munkanélküliség, kilátástalanság, derékba tört álmok… A történet hősei, egy erdélyi kis falu lakói, képtelenek változtatni az életükön, helyette az alkolholizmus módszerét választva lassan tántorognak az önpusztítás felé…

Székely Csaba, a szerző a darabról:

"Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élte értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb.

Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját. Nem azzá vált ez a világ, amivé szerette volna. Hozzá hasonlóan kiutat keres szűkebb környezete is: féltestvére, Ilonka, barátja, Mihály, szomszédjai, Illés és Irma. Mindenki a maga módján.

A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab. A fekete humor erőteljes jelenléte segít nekünk megfelelő távolságból szemlélni azt, amiben élünk. Segít felébredni abból a keserű álomból, amibe a szereplők belepusztulnak."