Spartacus alakja egyszerre harcos, vezető és szerelmes férfi. Te melyik oldalát érezted a legerősebben magadhoz közel?

A szerelmes férfi állt hozzám a legközelebb. Szerencsés helyzetben voltam, mert az előadásban a párom a valódi szerelmem, Nagy Nikolett volt, így az érzelmi kapcsolódás természetesen tudott megszületni. Úgy érzem, az érzelmi karaktert könnyebben és mélyebben meg tudtam fogni, míg a vezetői szerep megtalálása nagyobb kihívást jelentett számomra.

A gladiátorjelenetek rendkívül intenzívek. Hogyan készültél fizikailag és mentálisan erre a szerepre?

A felkészülési időszakban szerencsére kevés más elfoglaltságunk volt, így teljes mértékben erre a darabra tudtunk koncentrálni. Ez lehetővé tette, hogy fizikailag és mentálisan is felépítsük azt az állóképességet és fókuszt, amit ezek az intenzív jelenetek megkövetelnek.

Spartacus útja a kiszolgáltatottságtól a lázadásig nagy ívet jár be. Hogyan építetted fel a karaktered? Milyen instrukciókat kaptál Barta Dóra rendező-koreográfustól?

A karaktert egy fokozatos belső folyamatként építettem fel: a kiszolgáltatottságból indulva, lassan jut el a tudatos lázadásig. Dóra instrukciói arra irányultak, hogy a változás belülről történjen, így a lázadás valódi következményként tudjon megszületni.

Dóra gyakran vegyíti a klasszikus és a modern zenéket. Táncosként kell-e másképp rezonálnod ezekre? Melyik állt közelebb hozzád?

A harcos, erőteljes jelenetek álltak közelebb hozzám, ezekhez jól illeszkedtek a kortárs, Nagysolymosi Gábor által komponált zenék és a földhöz közelibb mozgásminőségek. Ugyanakkor a klasszikus zene mindig közel állt hozzám, különösen a szerelmes duett lírai világában. 

Mit jelent számodra a szabadság ebben az előadásban és a saját életedben?

Az előadásban a szabadság számomra egy belső döntés: az a pillanat, amikor valaki már nem mond le önmagáról. A saját életemben is ezt jelenti – felelősségvállalást a döntéseimért, és hűséget ahhoz, amiben hiszek.