Máthé András 1987 óta fotózza a Csokonai Színház előadásait és művészeit. A színházzal közösen díjat alapított, hogy a mindenkori évadok egy-egy kiemelkedő művészi teljesítményére ily módon is felhívja a figyelmet. Már a hatodik igazgató alatt szolgálja a színházat és a színészeket. A csak nem három évtizednyi idő alatt a társulat számos tagjával alakított ki közeli emberi kapcsolatot, még is mindig képes maradt az egy lépésnyi, szükséges távolság megtartására. Amiként Odüsszeusz is lekötöztette magát a hajón, és úgy hallgatta a szirének énekét. Fontos, hogy az ember mélyen megmerítkezzen az élményben, de ne veszítse el a józanságát, ne sérüljön, ne pusztuljon bele. Hite szerint ez a kettősség teszi lehetővé, hogy érvényes képeket készítsen a színházi létezés koncentrált pillanatairól. Úgy fogalmaz, hogy a mai napig „civil” maradt, kilóg a színházi emberek közül.
A színházi fotózásban mindig a darab a legfontosabb. Van egy sajátos képi logikája, amit meg kell jeleníteni, s amelynek elemei a színpadkép, a világítás, a jelmezek, a színészek. A színházi fotós azt keresi, hogy ő maga hozzá tud-e adni mindehhez még valamit, képes-e észrevenni és képként megformálni az egyszeri és megismételhetetlen pillanatokat. Máthé András színházi fotói is ezt a keresést dokumentálják, s még valami mást. A régi színház színész centrikus volt, ám az utóbbi évtizedek alatt a hangsúly a rendezői színházra tevődött át. Ezt könnyebb és hálásabb fotózni, mert képszerűbb és invenciózusabban használja a fényt, de a fotósszámára a legnagyobb élmények még ma is az igazán nagy színészi alakítások. Amikor a levegőben érezni, hogy valóban történik valami. Máthé András legjobb fotóin is mozdul a levegő.
A kiállítás a debreceni kőszínház 150. évadának ünnepi programsorozatába illeszkedik. Az évad végéig megtekinthető a Csokonai Színház nézőtéri büféjében és első emeleti folyosóin.