21 óra
Christian Paccoud koncert -
Vencel Söröző

Nem politikus vagyok, hanem poétikus. Talán azért vagyok itt, hogy fényt juttassak oda, ahol már nincsen.

5 éves koromban kezdtem el harmonikán játszani. Ami utána következik, 25 éves koromig, az nem túl érdekes, nem túl szép… de huszonöt éves koromra visszajöttem a lejtőről. Az olajiparban szereztem munkát az Északi- tengeren. Jó sok pénzt kerestem, végre nem mihaszna csibész voltam.

Sokáig egyáltalán nem játszottam. Aztán egy nap mégiscsak ott kellett hagynom az egészet. Fogtam magam, elmentem a bankba, minden pénzemet kivettem, hazavittem, letettem az asztalra. Kivettem belőle 5 frankot, és elmentem. Azóta csak zenélek.

Ekkor már nem a virtuozitáson dolgoztam, hanem azon, hogy színházat csináljak a harmonikán, hogy teatralizáljam a zenét, a gesztusokat. Sokat gyakoroltam, hogy megleljem a megfelelő hangot, hogy táncolni tudjak a harmonikával, lefeküdni a földre, felkelni vele, ha úgy érzem…

Elmentem Párizsba, reggelente énekeltem a metróban, nem volt állandó címem, szobám, olykor az utcán aludtam. Nagyon hamar a kabarékban kötöttem ki, akkoriban még sok volt belőlük. Minden este három kabaréban léptem fel. Énekeltem valahol, és meghívtak máshova is. Akkor már a producerek is dolgozni akartak velem, és elkezdték magyarázni, hogyan kellene csinálnom. Abban az időben jelentek meg a szintetizátorok, és azt akarták, hogy azon játsszam. Mondtam nekik: tudom én jól, hogyan kell megcsinálni egy előadást. Láttam, hogy az történhetne velem is, ami jó néhány haverommal, hogy felfuttatták őket, majd lelökték a szakadékba. Azután vége, nincs tovább. Úgyhogy én más utat választottam.

20 éven keresztül úgy adtam koncerteket, hogy semmi nyoma nem maradt: nem adták ki lemezemet, nem vették fel a számaimat, kizárólag szájról-szájra terjedt a hírem. A nézők kalózkodtak, felvették a dalokat előadás közben, kis diktafonnal.