A tündér-postahivatalok majdnem úgy működnek, mint az ember-postahivatalok. A különbség csupán annyi, hogy a tündérpostások a leveleket nem csak kikézbesítik a címzetteknek, hanem – ha úgy hozza az élet – vissza is szállítják a postahivatalba. Mert megesik olykor – a szerelmes levelekkel kiváltképp −, hogy egy-egy cirkalmas betűkkel írt, hosszú éjszakákon át fogalmazott üzenet a szerelem elmúltával fölöslegessé válik. Gimesi Dóra meséje egy ilyen észrevétlenül működő tündér-postahivatalba repít minket, nem máshová, mint a debreceni víztorony legtetejére. Itt ragasztgatja újra össze, iktatja és rendszerezi az eltépett verssorokat, titkos beceneveket, szerelmes szavakat Hess kisasszony, a morcos postamesternő, amiket Jónás és Aranka, a postagalambpár szállít naphosszat a jól ismert debreceni utcákról, a Nagyerdőtől kezdve a Nagytemplomon át egészen a Piac utca legvégéig. Egy nap azonban betoppan a hivatalba Pongrác, a folyton zsémbelő tündérpostás… A történet a két nehéz természetű tündér viszontagságos egymásra találásáról, az újra összeilleszthető, újraírható szerelmes sorok és becéző szavak erejéről egyaránt megszólíthatja a kisebb és nagyobb korosztályt: igazi „családi mese”.