1954-et írjuk, Kismartonban, az Esterházy-család birtokán temetés zajlik, a család valahai világhírű zeneszerzőjét, az 1809-ben elhunyt Joseph Haydnt temetik újra – merthogy kalandos epizódok után ez az a pillanat, amikor a zseni feje és teste végre egy koporsóba kerül… Megtörténhetne, hogy az Esterházy-család sarja, a majdani zseniális író, Esterházy Péter ott sertepertél a koporsó körül, két zseni sajátos találkozása!, a történelem persze másféle történetet ír…
A találkozásra 2009-ben kerül sor, a zeneszerző halálának 200. évfordulóján, amikor Esterházy Péter drámát ír a budapesti Bárka Színház számára. Drámát ír a szokásos önreflektív, fájdalmasan groteszk módon, hogyan is találkozik a fej és a test, hogyan is viszonyul a világhírű író ehhez a nagyonis személyes, mégis távoli történéshez, hogyan is viszonyulunk a derű zeneszerzőjének morbid történetéhez – és persze zenéjéhez, hiszen a legizgalmasabb Esterházy szövegének és Haydn zenéjének találkozása lesz.

A haláltól a végső nyugalomig
Joseph Haydn 1809-ben halt meg, éppen abban az évben, amikor a Napóleon vezette francia seregek Bécs alatt egyesültek, és megtámadták az osztrák fővárost. A zeneszerző utolsó szavaival rémült szolgáit nyugtatta meg: valahol a közelben ágyúlövés dörrent.
Haydnt a Hundsturmer sírkertben temették el (ma a Haydn Park nevet viseli Bécs Meidling nevű városrészében), ám itt, az Esterházy családtól távol sírját nem tudták igazán méltón gondozni. Ezért II. Esterházy Miklós – a cambridge-i herceg Haydn iránti csodálatán felbuzdulva – 1820-ban exhumáltatta a zeneszerző testét, és a kismartoni Haydn-kápolnába (korábban: Bergkirche ’hegyi kápolna’) vitette. A felnyitáskor azonban észrevették, hogy Haydn koponyája nincsen a koporsóban. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy Joseph Carl Rosenbaum, Esterházy herceg titkára – és nem mellesleg Franz Joseph Gall frenológus* követője – nyolc nappal a temetési szertartás után a helyi börtönparancsnok és két munkás segítségével felnyitotta a sírt, és ellopta a zeneszerző fejét. Ám a koponyacsont rejtekhelyét nem sikerült felderíteni, így a holttestet csonkán szállították el és temették újra Kismartonban. Később a börtönparancsnok, bizonyos Johann Peter, átadta a rendőrségnek Haydn állítólagos koponyáját, az eredeti azonban mindvégig nála volt, ő kapta meg ugyanis barátjától, a titkártól, hogy a bécsi Zeneakadémián helyezze el az ereklyét. Ám mivel sem Peter, sem örököse, egykori felesége nem kockáztatta a lopott értékkel való lebukást, a koponya jó pár kézen ment keresztül, míg végül a bécsi Zenebarátok Társaságának birtokába jutott. A Társaság múzeumában őrizték egészen 1953-ig. Haydn teljes újratemetésének első kísérlete még meghiúsult, ám 1954-ben a koponyát díszmenetben vitték Bécsből Kismartonba, hogy ott a földi maradványok többi részével egyesítsék. A csontokat Gustinus Ambrosini szobrászművész fektette a márványszarkofágba, s helyezte ezzel végső nyugalomra Joseph Haydn testét – 145 évvel a zeneszerző halála után.