Az előadás alapjául Móricz Zsigmond regénye szolgál. Ez rendkívül izgalmas kihívás tartalmi és formai szempontból is. Hogyan próbáljuk meg a sivár hétköznapjaink közepette felépíteni a paradicsomunkat? Lehet-e egyáltalán? Vagy a hétköznapok törvényszerűen szétzilálják e törekvésünket? Nagy gyötrődés árán lehet csak előre haladni, bármennyire is tiszta a szándék. A reménytelenség ellenére ott van a lelkekben élő tiszta érzés, a vágyódás egy másik életre, másfajta kapcsolatrendszerre. A kubikusok, a kis város pora, az égető nap, a kiszáradó föld, és a másik, az emberi kéz alkotta, szerelem ihlette paradicsomi föld – mindezek valós, megfogható dolgok. Nem is kell elemelni, talán csak annyira, hogy mindenkori vívódása, gyötrelme ez az embernek, amit az író elénk tár – fogalmazható meg tömören a tartalmi szempont.

Formai szempontból pedig azért izgalmas a regény színpadi megszólaltatása, mert Móricz által kódoltan ott van benne a zeneiség. Olyan előadást lehet létrehozni, ahol egyenlő súllyal van jelen a zene. Nagyon erőteljes formát igényel. Recsegni-ropogni fog az egész formai építmény, amely egy lelkünkből adódó duhaj, mindent felrobbantani akaró vágy zenéjére épül.