Megtartottuk A sötétség hatalma olvasópróbáját
LEV TOLSZTOJ: A SÖTÉTSÉG HATALMA
Fordította: Radnai Annamária
Rendező: Alföldi Róbert
Bemutató: 2017. november 18.
A Sötétség hatalma a világ végének legvégén játszódik, nem elég, hogy Oroszországban, de még csak nem is a szikrázó Pétervárott vagy a titokzatos Moszkvában, hanem falun, a nyomor és a reménytelenség tanyáján, ahol az Isten szentkép a falon, az Ördög pedig a vodkásbutykos mélyén lakozik, onnét szédíti az esendő emberi lelket, és ébreszt benne olyan indulatokat és olyan érzelmeket, amiket nem tudnak kezelni, akiket itt engedett megszületni a balsors.
Pedig éreznek itt is, sőt, talán itt éreznek csak igazán, mert alig akad igazabb érzelem, mint a tagolatlanul szűkölő félelem; és ezek a mi hőseink félnek, elsősorban mindentől, holott inkább önmaguktól kellene. Meg az őket körülvévő, a lelkükbe is beszivárgó sötétségtől.
A Sötétség hatalmában végül is olyan balesetekről van szó, amelyek mindnyájunkat érhetnek: szerelemről, viszonzottról és – főleg – viszonzatlanról; féltékenységről; egymásra halmozott, és így egymást felerősítő vétkekről, amelyek addig-addig hatványozzák egymást, amíg el nem jutnak minden bűnök legszörnyűségebbjéig; szegénységről és a szegénységből kivergődöttek rettegéséről...
Ha másutt, a világ boldogabb, vagy legalábbis lakhatóbb tájain játszódna ez a történet, akár vígjáték is kerekedhetne belőle. De Oroszországban járunk ahol mindenből tragédia válik.
Adva van egy porta, a módos gazdáé, aki – mellék-, vagy főállásban, ezt tán ő maga se tudná eldönteni, öreg férj is egyben; adva van az öreg férj mellé járó fiatal, csapodárságra hajlamos feleség; és persze a jóvágású béreslegény, minden módosabb porta velejárója. Nem csoda, ha a legény és az öreg férj mellett sorvadozó asszony megtalálják egymást: az sem, hogy később a feleség háta mögött a mostohalánnyal is románc szövődik, ennek azonban gyümölcse is lesz, amely gyümölcs hónapról hónapra egyre növekszik. Meg kell tehát szabadulni tőle, még akkor is, ha minden épeszű ember tudja, hogy ez bizony lehetetlen: de csak annál inkább meg kell szabadulni tőle – és vele mindentől, ami emberré teszi, és megtartja embernek az embert.
