Egy történet és egy előadás kereszteződése, az önvizsgálat és a naplóírás határvonala. Ezek jellemzik azt a XXI. századi szerelmes történetet, amelyet a Napló tár elénk. Az előadás a feltétel nélküli szerelemről szóló lírai írással kezdődik. A Napló egy városi költemény, egy vallomás, egy csoportos love-story, amely egyedül a város nyüzsgésének köszönheti keletkezését. Megtörtént egyszer valamikor, hogy a város összes asszonya egyazon időben esett szerelembe. Ugyanaznap. Egyazon órában. És találkoznak. És beszélgetnek. És megszületett egy mágikus szöveg – Napló – amely Rucsandra Pop álmatlansággal és kávésbögrével teli laptopján öltött formát. Aztán egyszer csak megtörtént, hogy Gabriela Bădescu álmatlansága és kávésbögréi között átváltozott egy „élőszóban továbbadandó” formává. Útnak eresztettük a hasunkban tanyázó pillangókat, annak reményében, hogy érkezni fog majd Tőle egy levél a frontról. Ezernyi pillangó állt ekkor munkába. „Tárt kapukkal fogadtok?” faggattam, majd kényszerítettem őket, hogy egymás mellett foglalják el helyeiket. Fiúkat lányok mellé. Lányokat fiúk mellé. Talán ők túlélik. A fent elmesélt hidegháború végeredménye – levelek, front, oda-vissza.

U. I.: Elnézésüket kérek, nem láttak véletlenül néhány pillangót? Hiány van a leltárban.