Nagy Orbán főigazgató beszéde a színházépület étadásának 130, évfordulóján
Építészeti és színháztörténeti szempontból is fontos az évforduló.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Íme egy fontos esemény nyitóünnepségén vagyunk, 130 éves a szatmári színház épülete. Fontos esemény ez építészeti szempontból de színháztörténeti szempontból is, hiszen ez az általunk csak ékszerdobozként emlegetett épület, csodálatos találkozások helyszíne volt évtizedekig színházi alkotók és közönség között, ezen falak között a román ,magyar, nemzetközi drámairodalom híres figurái elevenedtek meg nagyszerű színészek előadásában.Bízunk benne , hogy ez még hosszú időkig így is marad.
Az épület történelméről, annak fontosságáról városunkban valamint a színházról mint intézményről az itt mellettem állók fognak pár szóban beszélni, de még többet fog majd elmondani az a kiállítás amelyet az előtérben valamint a színház folyosóin tekinthetnek meg.
Remélem hogy a következő napokban minél nagyobb számban velünk tartanak ezen az ünnepségen, látogatva az előadásokat, könyvbemutatókat és minden más a rendezvényhez köthető eseményt.
Végezetül szeretném megköszönni a fenntartónak, polgármesteri hivatal, helyi tanácsnak az intézmény működését elősegítő hozzájárulását, a megyei tanácsnak, hogy a kiemeltebb eseményeink támogatásában részt vállal, valamint a Hagyományos Forrásközpontnak a két intézmény közti jó együttműködést.
Válogatás az archívumból
Az Osonó Színházi Műhely a Zsámbéki Színházi Bázison bemutatta a Fazekas Misi:
Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást a szerző rendezésében.
Rendhagyó online videósorozat indult a Madách Színház új bemutatójához, a nyolc részt a színház a premierig folyamatosan teszi közzé online felületein.
Nyolc teltházas, szigligeti premier előtti előadás után szeptember 18-án Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével mutatja be a budapesti Centrál Színház a Furcsa párt.
Kétszázharmadik évad, tizenöt bemutató., opera, musical, balett, mese, kortárs magyar dráma, klasszikusok és kísérletek. Vagyis nagyjából minden, amiért az ember este nem marad otthon.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató.