Hírek
A musicalénekes csillag sztárvendégei Zizi Strallen a Londoni West-end vezető színésznője és Sándor Péter a magyar lesznek.
A tehetség útja Londonból a nagyvilágba, Bradley Jaden számos jelentős színházi elismerést zsebelt már be, első nagy áttörését a “Les Misérables” (Nyomorultak) musical adaptációjának West End-i előadásán érte el, ahol kezdetben a karizmatikus forradalmár, a demokratikus szabadság és egyenlőség egyik leglelkesebb híve, Enjolras karakterét formálta meg, majd nem sokkal később Javert felügyelő szerepében állt közönség elé.
„Színészként vannak álmaink és törekvéseink, olyan dolgok, amelyeket szeretnénk elérni. Az én álmom mindig is az volt, hogy a Les Miserable társulatában játszhassak” – nyilatkozta Baradley Jaden egy korábbi interjújában. „A teljes zenekart hallva – csak úgy folynak a könnyeim… Hihetetlen érzés hallani a társulatot, ahogy a „One Day More” -t énekli mögöttem – minden alkalommal érzem, ahogy a libabőr végigfut a hátamon” – tette hozzá.
Zizi Strallen, brit színésznő leginkább a Mary Poppins című musical címszerepében nyújtott alakításával vált híressé. Első fontosabb szerepe Meg Kincaid karaktere volt a Merrily We Roll Along c. musicalben, legutóbb pedig a Sunset Boulevard koncertprodukciójában lépett színpadra.
Egy est, amely minden színházi rajongó számára kötelező
A Trieszt, New York és London után a Margitszigeti Színházba érkező produkció nem csupán újabb állomása Jaden zenei karrierútjának, hanem egy különleges alkalom, ahol a művész eddigi pályafutásának csúcspontjait eleveníti fel dalok és történetek formájában. A produkció Jaden karrierjének egyik csúcspontja, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy a Broadway-n és Budapesten is megcsillogtathatja tehetségét. A műsorban helyet kapnak a legismertebb musical slágerek, olyan darabokból, mint a Szépség és a szörnyeteg, a Shrek, a Wicked, My fair lady, a La mancha lovagja, az Operaház fantomja, a West Side Story és a Nyomorultak.
Válogatás az archívumból
-
Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház bemutatta A. Nyekraszov: Unalmas őszi este című komédiáját Oleg Melnyicsuk rendezésében.2007. július 26.
-
Interjúk
Tükröt tartani, ez a dolgunk…
...mondja Lábán Kati, az RS9 Színház igazgatója, miközben bejárom az utcáról kicsinek tűnő színházat, csak a mélybe vezető meredek lépcső ijesztő kissé, de belül nem várt izgalmas terekkel rendelkezik és műsora, ha lehet, még meglepőbb. Lovas Ildikó
-
Interjúk
Magának ezer arca van…
…mondta Marton Endre rendező a 22 éves Csákányi Eszternek a Nemzeti Színházban és bizonyára nem sejtette, hogy a csoportos szereplők közül kitűnő fiatal lány pályáján fényesen igazolja majd a megállapítást. Lovas Ildikó -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Krasznahorkai Sátántangója a magyar kultúra napján
Mi más mutatná meg a magyar nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért is döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját. -
Interjúk
Ha az ember jó úton jár, jó visszajelzéseket kap, ha nem, akkor olyanokat…
Kubik Anna 45 esztendeje van a pályán, láttuk főszereplőként Portiának, Melindának, Grusénak, Aasenak, Muskátnénak, Lady Milfordnak, Rickl Máriának és láttuk címszereplőként Júliának, Melindának, Yermának, Johannának. Lovas Ildikó -
Budapest Bábszínház
Semmi 2.0 – amikor egy generáció újra felteszi a legnehezebb kérdéseket
Ikonikus előadását gondolja újra a Budapest Bábszínház: a Semmi című, 13 éven át nagy sikerrel futó produkció február 20-tól Semmi 2.0 címmel, új szereposztással, friss zenei világgal és megújult vizualitással tér vissza, ezúttal a Nagyszínpadon.
-
Színek és belső tájak – Vajda Boróka festménykiállítása Kecskeméten
Különleges arcát mutatja meg a közönségnek Vajda Boróka: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház primadonnája ezúttal nem a színpadon, hanem a festővásznon mesél. BORO BASE című festménykiállítása január 15-én nyílik meg a színház nézőtéri büféjében.














