Hírek
Idén összesen negyvenegy társulat jelölte egy-egy tagját a Kaszás Attila-díjra, a jelöltek maguk közül választották ki azt a négy színművészt, aki továbbjutott a szavazás utolsó, harmadik körébe. November 30-án éjfélig a közönség dönthet arról, hogy a négy jelölt – Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze, Fehér László, a Forte Társulat tagja, valamint Fila Balázs, a József Attila Színház művésze – közül ki kapja meg az elismerést.
„A színházi szakma erős belső kultúrája lenyűgöző, sokat köszönhet Magyarország, a magyarság a színházi társulatoknak. Jó látni, hogy a határon túli közösségek is érzik ezt, és évről évre jelölnek maguk közül a díjra. Fontos, hogy a helyben elismert és szeretett tehetségek országosan is ismertté váljanak” – emelte ki Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere, a Kaszás Attila-díj egyik alapítója.
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.
„Senki sem csillog magától. Nagyon sok ember munkája van abban, ha egyvalaki nagy és igazán kiemelkedő teljesítményt nyújt” – mondta Nagy Cili, a Weöres Sándor Színház színművésze. A József Attila Színház által jelölt Fila Balázs úgy fogalmazott, számára a „biztos pontot” jelenti a társulata, Fehér László pedig felidézte: már kárpátaljai színinövendékként azt tanulta, hogy egy társulatnak családként kell működnie. A Győri Nemzeti Színház harmadik alkalommal jelölt művésze, Csankó Zoltán szerint a díj a közönség és a szakma elismerése mellett Kaszás Attila szellemisége miatt is fontos. „Nagyon erős közösségteremtő ereje volt” – emlékezett vissza egykori kollégájára.
A Kaszás Attila-díj 2023-as jelöltjeire október 26-tól a www.kaszasattiladij.hu oldalon szavazhat a közönség. A díjat az a színművész veheti át, akire november 30-án éjfélig a legtöbb voks érkezik. Az elismerést 2023. december 5-én, ünnepélyes keretek között adják át a Vígszínházban.
A Kaszás Attila-díj átadását idén is nagy összefogás kíséri: az előkészületi és kivitelezési feladatokban a Kulturális és Innovációs Minisztériumon és a Hegyvidéki Önkormányzaton kívül komoly részt vállalt a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület és a Petőfi Kulturális Ügynökség is. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár, mind a Kulturális és Innovációs Minisztérium, mind pedig a díj meghirdetését támogató Raiffeisen Bank jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat.
Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András és Harsányi Attila vehette át.
Válogatás az archívumból
-
Fordítások Kolozsvári színház2002. február 13.
-
Örkény Színház
I'm going magyarni – évadnyitás az Örkény Színházban
A tizenötödik ÖrkényKerttel szeptember 12-én veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada.
-
Madách Színház
Evita – A legenda nyomában Szirtes Tamással
Rendhagyó online videósorozat indult a Madách Színház új bemutatójához, a nyolc részt a színház a premierig folyamatosan teszi közzé online felületein. -
Centrál Színház
Furcsa pár premier a Centrál Színházban
Nyolc teltházas, szigligeti premier előtti előadás után szeptember 18-án Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével mutatja be a budapesti Centrál Színház a Furcsa párt. Tamás Dorka -
Miskolci színház
203. évadát kezdi a Miskolci Nemzeti Színház
Kétszázharmadik évad, tizenöt bemutató., opera, musical, balett, mese, kortárs magyar dráma, klasszikusok és kísérletek. Vagyis nagyjából minden, amiért az ember este nem marad otthon. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Évadkezdés próbakezdéssel Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál Albu István igazgatói kinevezése óta először dolgozik együtt a társulattal, a Menedék című előadás rendezi, az első próbát augusztus 26-án tartották.
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
színJÁTÉKOK Temesváron
A színJÁTÉKOK látványos felvonulása a színház elöl indul augusztus 27-én soha nem neveztek még ennyien, látványos lesz, amint végigvonul a városon többszáz színész, színházi ember, köztük hat színházigazgató. Száva Enikő














